A hét tarot lapja, 2020. július 27. - augusztus 2., Uralkodó

Uralkodó  IV – (Keresztező lap a Főpap V)

2020. július 27. - augusztus 2.

Sokszor megtörténik velünk, hogy eltér a véleményünk másokétól. Ezzel nincs is baj, de az már zűrös, hogy mindkét vitapartner meg van győződve igazáról, semmibe sem veszik egymást. Bizonyíték nincs, mégis valamelyikük alul marad. Persze tudjuk "i-gazság" sem létezik, mégis úgy érzem az emberek mindenen képesek ölre menni, mert azt gondolják csak ők láthatnak jól. 

Mi várható a héten?

Az oroszlánban járva a Nap uralkodik, ahol előtérbe kerülnek a jólét kérdései. Az Uralkodó megfeleltetése szintén a Nap (bak), így most te is remekül érezheted magad. A kártyán lévő alak vörös köpenye erőt sugároz. Te is képessé válhatsz uralkodásra, de a fő kérdés az, magadon vagy másokon akarod-e érvényesíteni. A szolgálat kérdésköre szintén idetartozik, a lap azokra az időkre utal, amikor az uralkodók még a népet helyezték maguk elé. Te mennyire tudsz másokat magad elé helyezni? Mennyire vagy önző? Az akarat túlzásai okozhatnak olykor elakadást, amikor egy olyan célt kergetsz, amely jelenleg elérhetetlen.

A héten fontossá válik a kreatív szellemi és elmeműködés. Fontos téma lehet az áldozathozatal, el kell döntened, milyen eddig jól működő rutin nem szolgál már téged, mit kell megváltoztatnod vagy akár örökre elengedned. A kártyán látható személy kezében ankh-kereszt, amely egy "égbe vezető", megoldást hozó szimbólum. 

Jó hír, hogy lesz kedved cselekedni, mert tudsz, és jól látsz a világban. A reális megoldások előtérbe kerülnek, de a 4-es számmisztikája azért átmutat a másik (asztrális) dimenzióba.

A Főpap beavató koronája (mint a magyar királyoké), felfelé mutató két keze, hármas keresztje és a lábánál lévő kulcsok égi közvetítést tesznek lehetővé. Egy olyan embert jelképez, aki tudásának és tehetségének segítségével emel téged. Azt kéri tőled, hogy hited a szereteten alapuljon, és ne legyen kirekesztő. A Főpap is a Napot (nyilas) szimbolizálja, de

itt a vallási értékekről és az oktatás fontosságáról beszél. Földi szinten hozhat az életedbe szerencsét, házasságot, de szerződéskötések szintén szóba jöhetnek. Árnyoldala lehet az alkalmazkodás hiánya, és a változtatás hárítása. 

Az Uralkodó 4-es numerológiája jelenti a változás, változtatás óhaját, ezért, ha ezt megléped, a Főpap segítségével, a megfelelő alkalmazkodás képességével messzire, egészen az álmaidig juthatsz!


Kártyavetés, sorselemzés Novák László asztrológustól személyesen és online. Jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Utazás a lelked körül Jakupcsek GabriellávalLélekközösség Peller Mariannal


Spirisuli újra várja a jelentkezőket 2020. szeptember 13-tól a Nyugatinál (Spirisuli)