A hét tarot lapja, 2016. június 20-26., botok lovagja

Botok lovagja

2016. június 20-26.

Folytatódik a botok sorozat élő tűz energiája, amely igencsak megszínezi a hetet. Újra hangsúlyozom, csak általánosságban írok a hétről intuíció alapján. Aki többre kíváncsi, annak személyes kártyavetést kell igényelni.

Mi várható a héten?

Maradnak a tűz energiái, csak tőlünk függ, mire használjuk fel. Alkothatunk, tisztulhatunk (próbatételek által), akár teremthetünk is. Ez egy igen jól mozgó energia, hasonlít az elektromos (kicsit férfias, persze ez így nem igaz, de az elmének meg kell valahogy érteni) minőségre, de itt a kardokkal ellentétben érzelmek, érzések is jelen vannak. A lovagok energiái jól érezhetőek, mindig sodróak, sőt néha égetőek is lehetnek. Ha bolygó minőséghez hasonlítjuk, olyan mint amikor a Mars erőben van.

Jelenleg az ikrek harmadik dekádjának végén járunk, sőt a héten már több napot leszünk a rák első dekádjában, ahol erős Hold hatással számolhatunk. A hét elején meglévő aktivitásunk csökken, majd a hét közepétől érzelmesebb irányt vesz. Ha tudod, a hét elején oldd meg ügyeidet, mert elképzelhető, hogy amit nagy lendülettel elkezdtél, a hét vége felé már nem lesz kedved befejezni.  

Megnőhet a szabadság iránti vágyad. Ha szeretsz utazni, most van itt a kedvező alkalom. Vigyázz a botok energiája sokszor csak felületes lelkesedés!

Akit érdekel az elkövetkező időszak vizsgálata a védikus asztrológia szemszögéből, nézze meg Vishakati oldalát! Szívből ajánlom!