Megbocsájtás

Megbocsájtás

Nagy próba, szinte a legnagyobb feladat az elme és az ego együttesének. A nagybetűvel írt Megbocsájtás feltételezi a magasztos, tudat által vezérelt, megérkező embert. Legalább annyira megkívánja az érettséget, mint az esti Hálaadás a napközben megtörtént rosszért is. Lásd be az élet nem "lufi, rágó, zsákban futás" (egyik barátnőm aranyköpése a sok közül), mert ha nem mersz elmozdulni a nyugvópontodról, nem fogsz fejlődni és a tanulás (hitem szerint, amiért megszülettünk) elmarad.

A téridőben (most itt a Földön) egovezérelt megbocsájtás mögött mindig felsejlik az érdek valamelyik formája. Sokszor még a szülőket is szeretetotthonba adják, ha szükség van a házukra, lakásukra. A történetben, amit utána hallunk, a többszöri tisztára mosás következik. (Lelkük rajta, az csak az ő i-gazságuk). Ha viszont nincs semmi haszon a láthatáron ... tojnak rá, és haragszanak tovább az illetőre.

 

A környezetedben biztosan ugyanígy zajlanak a színpadi rendezések, az "Eric Berne" féle emberi játszmák. Igaznak hitt elbeszélésekben az állítások és tagadások tömege mögött bújik meg az Igazság, így egyik szereplőnek sincs igaza. Kezdj el egyszerűsíteni, figyelni addig, amíg eljutsz legalább két választásig, hogy könnyebb dolgod legyen. Amíg a tudatodban nem nyílnak rések, nem tudsz különbséget tenni, hisz csak a földi kisbetűs igazságot kergeted. Ha nem fejlődsz, és nem is tervezed, fogalmad sem lesz az égi és ég előtti Igazságról, pedig azok is léteznek.

Vedd észre, tanulás, belátás nélkül semmi sem történik, nincs haladás. Kihívás megbocsájtanod annak, aki megríkatott, lehúzott esetleg bántalmazott. Pedig be kell látnod, ő ott tart, ennyire képes, hályog van a "szemén" (nem a fizikain), ő csak egy elmevezérelt érdekember. Igazi nagyság kell az igazi Megbocsájtáshoz. Csak arra tudlak buzdítani, állj neki, fejlődj és bocsáss meg, mert ahol élünk nem végállomás csak egy színpad! Ha ez elmarad következnek ugyanannak az előadásnak a sorozatai, pedig már rég új darabot kéne játszanod.