Your address will show here +12 34 56 78
Tarot előrejelzés
Nap XIX – (Keresztező lap az érmék királynője)

2021. február. 22-28.

A “nem volt gyerekkora” kijelentés igencsak sántít. A gyerekkor nem a felhőtlenség könnyed időszaka, asszimilálódni, tanulni, fejlődni kell, hiszen egy emberöltőn keresztül támaszkodunk a “hátizsákunkba” rakott alapokra. Bizony szükség van a nevelésre, amely jó esetben családon belül történik. Megértem az elfoglalt szülőket, akik gyereküket másokra (bölcsődében, óvodában, napköziben dolgozó szakemberekre) bízzák, de tudniuk kell, hogy a szerető közegben neveléssel, a gyakori együttlétekkel jóval többet kihozhatnak belőlük. Gyanítom, a több feladat, az állandó készenlét, az odafigyelés és a felelősség sok a szülőknek, ezért inkább kényeztetnek, vásárolgatnak, elhalmoznak, mert így sokkal egyszerűbb. Ez a “szép gyerekkora volt”, mert azt csinált a gyerek, amit akart, és a szülőknek sem kellett megszakadni.


Mi várható a héten?

A Nap tisztaságát a fehér lovon ülő gyermek jelképezi. A napsugarakon még a fény kettős természete (hullám és részecske) is ábrázolva van. Ha fiatal vagy, a jövő foglalkoztat, a valakivé válás útja-módja. Sikerülnek-e terveim, jó irányba haladok-e, elérem-e azt, amit szeretnék, kapok-e támogatást az úton kérdések sorozata zakatol a fejedben. Az idősebbek, akik már sok mindent megvalósítottak szintén kérdéseket tesznek fel, ezek például a csináljam-e tovább, mit kell még tennem? A főlap sohasem fogy ki a megoldandó feladatokból, de ez így is van rendjén, hisz mindig haladni kell, nincs az a kor, amikor megállhatsz. Aki megáll, feladja, már nem akar továbbmenni. Az érmék királynője föld jellegével stabilitásra, értékek megteremtésére tesz téged hivatottá. Királynőként az anyai szerepkör érdemel említést, általa a lehető legnagyobb védelmet nyújthatod családodnak. Gyerekeid keményen megvéded, szeretteid igyekszel biztonságban tudni. Gyerektelen nők sokszor menekülnek az érzelmek hajszolásába, mert hatalmas védő energiáikat ezen a területen vezetik le. A művészi hajlamoknak sincs híjával, hisz asztrológiai párhuzama Hold a bikában, amely terület sok sikeres festővel, színésszel, alkotóval látta el a világot. A Nap lapjának asztrológiai megfeleltetése Nap az V. házban, amely igazán az élet élvezeteiről és a belsőd (öntudatod) megerősítéséről szól, ugyanis az V. ház az oroszlán jegy (energiák, védelem, hedonizmus) párhuzama.

A Nap mindig jelent megvalósuló, elérhető fejlődést. Ha már eddig is fejlesztetted képességeidet, akkor nagy eredmények elérésére van lehetőséged. A Nap számmisztikája a 19-es, összeadva (1+9) 10-es (1+0), vagyis 1-es. Az 1-es az anyagi, a 9-es a szellemi teremtést gyakoroltatja veled, ne riadj vissza a lehetőségektől. Az 1-esről indulunk és a 9-esbe érkezünk a földi életek sorozatán keresztül. A Nap által jelzett 1-es már megérkezett minőség, amely a haladás csúcsát mutatja, így messzire vihet téged. A lapok nincsenek erő hiányában, most nagy védelmet alakíthatsz ki az “udvartartásodban”. Az érmék királynőjének nagylelkűsége, a Nap mély önbizalma támogatást ad neked. A halak heteiben mindig jól jön egy kis alapozás, korrigálás. Mindkét lap gondtalanabb időszakot ígér, örülj neki és használd ki! Ne halogass, ne ess a “majd megcsinálom” csapdájába!

0