Your address will show here +12 34 56 78
Neked írtuk
Egyezzünk meg abban, hogy irigy ember van, nem is kevés, sőt többséget alkotnak. Persze mindannyian szeretnénk elkerülni ezt a jelzőt, mégis úgy gondolom, hogy egy igen ravasz, fogós kérdésbe ütköztünk. Nagy a homály, nem is vesszük észre, milyen vágyak, kényszerek, sztereotípiák mozgatnak bennünket. Nem is hiszed, milyen kevesen kerülhetik el “a másokkal való foglalkozás” csapdáját.
Elég egy okosabb, mint én, miből telik neki, mit tud felmutatni, mire vág fel, miért pont ő… – folytathatnám a végtelenségig, az összes mögött őkegyelme lappang. Igyekszel elkerülni, homokba dugni a fejedet, tagadni még a szó létezését is, de ha jól mögé nézel, biztos találsz olyan helyzetet az életedben, ahol igenis irigy voltál. Elismerni sosem fogod, mégis azt tanácsolom, próbálj meg dolgozni magadon, hogy tényleg szabad lehess tőle. Érzelemmentesen, mások dolgával nem törődve, csak önmagadra figyelve tevékenykedj. Ez nem önzés, hisz úgyis egyedül kell végigmenned az úton. A születés és a halál sem többszemélyes játszma. Választhatsz magadnak segítőket, társakat, ellenségeket, de csak a színpadod rendezed be velük, te mindent pont onnan, pont akkor, pont úgy a személyes szűrődön keresztül fogsz látni.
Az irigység együtt jár több tulajdonsággal, magad helyett másokra koncentrálsz, mindent tudni akarsz róluk, de igazán csak azért, hogy beléjük köthess. A kákán is csomót keresel, célod a dominancia mindenek feletti megszerzése. Ha pletykálkodsz, kibeszélsz, kritizálsz, bírálsz, akkor már bevonzottad, így kiírhatod magadra: irigy vagyok! Tényleg ne foglalkozz másokkal, úgyse látsz beléjük, és minden, amit állítasz nagyon messze lesz a valóságtól. Nem éri meg a saját fejlődésedet kockára tenni látszat dolgok, illúziók miatt. A másik ember azért olyan, amilyen, mert neki az az útja, ő abból tanul és neked semmi közöd hozzá. Ne ítélj meg soha senkit, mert te is joggal megítéltetsz.
0

Tarot előrejelzés
Hold XVIII – (Keresztező lap az érmék II)

2021. március 22-28.


A héten a befelé figyeléssel kéne foglalkoznod! A figyelem eleve megköveteli, hogy légy a jelenben, ne a gondolataid vezessenek. Már ez sem könnyű feladat, de ehhez még hozzájön a befelé figyelés centruma, a szív, amely nem megszokott, hisz eddig a meditáció elme-lecsendesítő feladataival foglalkoztál (… már ha foglalkoztál). Most a szívedet kell fókuszba helyezni, energiáit növelni úgy, hogy a szeretet, az öröm, a hála érzetével töltsed tele. Igyekezz összhangot teremteni a szív és az agy között, hiszen enélkül nehéz lesz eljutnod a holo-mező rejtekébe, hetedhét országon túlra!


Mi várható a héten? 


Folytatódnak a múlt hét energiái. A Halál változtató, anyagot figyelő, érzelmeket keltő hatásait a Hold teremtő képzelete, transzcendens észlelése váltja. A keresztező érmék 2-es marad, kérdéseit továbbra is felteszi, és várja fizikai dimenziós válaszaidat. 


A Hold szintén rengeteg kérdést tesz fel neked. Haladsz előre, vagy visszafele mész, mint a kártyán látható rák? Vizsgálódnod most is érdemes. Az éjszaka a főszereplő életedben, vagy nappal teszed a dolgod fenntartások nélkül? A Hold néha olyan, mintha a duális fény-árnyék viszonylatban csak az árnyékot láttatná, pedig ez nem így van. Előrejelzi a nappalt, mert tudja, itt a földi nézőpontból ő csak fele az egésznek, át kell adni a helyet a másiknak is.

A Hold számmisztikája a 9-es (1+8), a szellemi teremtés száma, tehát képes az érzelmeket tudatosan létrehozni. Ha már tudatos, akkor csak a bevezetőben említett, előrevivő tartalmakat fogja generálni. A Hold azt kéri tőled, a hitedet helyezd előtérbe a látott racionalitás helyett. Az álmok fontossá válnak, megfejtésükkel közelebb kerülsz az univerzális Igazsághoz. A képen kutyák ugatnak. Vajon melyikre hallgatsz, tudsz különbséget tenni közöttük? Fontos kérdések ezek, de a Hold már csak ilyen, égi lapként a teljességgel foglalkozik.


Az érmék 2-es az egyensúlyt keresteti veled, amelyet megtalálhatsz, ha jól figyelsz a Hold üzeneteire. Keresd az összhangot, hogy

elkerülhesd a a felhalmozás és hiány csapdáját! Ha mégis felborul az összhang, akkor segít a főlap az érzelmek értelmezésével, és helyreállítja az egységet. Ne végezz mindent egyszerre, feladataid közül válaszd a legsürgetőbbet! Továbbra is csak magadnak akarj megfelelni, ne másoknak! Ne tegyél a héten semmit félgőzzel, mert a 2-es kétség jelentését növeled a siker ellenében!

A Hold uralja a vizet, a nedveket, a mélytudatodat, amelyet akkor használsz, ha a tudatos (analitikus) elmédet a gondolataiddal kötöd le. Ilyenkor a megszokott, a begyakorolt, a régi üzemmód irányít. 

Ha a héten az érmék 2-es kiváló elemző képességével sikerül megtalálnod a félelmeid, az elakadásaid okát, akkor meglelheted a megoldások kulcsát!

0