Your address will show here +12 34 56 78
Tarot előrejelzés
Kardok VIII – (Keresztező lap a botok VIII)

2020. november 9-15.

A lapok 8-as számmisztikája mindenképpen szívvezéreltséget jelent. A kardok a levegő elem megjelenítése, a botok sorozat a tűz elemmel analóg, tehát mindketten mozgékonnyá, áradóvá tesznek. Itt érhetjük tetten a két lap belülről fakadó feszültségét, amelyek tükörként működve téged is feszültté tehetnek az elkövetkező időszakban. A Mars még mindig hátrál, nem kedvez a nagy energiát igénylő, fizikai munkának.

Mi várható a héten?

A kardok 8-as jelenthet félelmet, de az is elképzelhető, hogy valamit félreértettél. Érdemes lenne vizsgálódnod a “házad táján”, és megkeresni a félelmed okát. Sokszor fordul elő, hogy nem a valóságot vetíti elénk, hanem csak fantomokat kergetünk. Elszigetelődtél, erőidet össze kéne szedni a megoldáshoz, amelyhez a botok 8-as élénkséget adó energiái nyújthatnak segítséget.

A botok 8-as valami kedvezőnek vagy várt eseménynek az eljövetelét ígéri, méghozzá a vártnál gyorsabban. A hirtelen elmozdulás kilökheti a kardok 8-as “megkötözött nőjét” a korlátokból, így neked is lesz esélyed az elmozdulásra. A női alakkal az érzékenységünket ábrázolják. A botok 8-as segít neked választani, de csak akkor, ha leszűkítetted kettőre a döntési lehetőségeket. Érzéseinket, hozzáállásunkat mégis a keresztező botok minőség határozza meg, hisz neki jobban kedvez a skorpió “tüzes vizessége” a Mars okán (skorpió jegyura).

A 8-as számmisztikája az érzelmek magas szintje, amely a mostani skorpió időszakban érzékiségben is megnyilvánulhat. A sejtések, megérzések szintén idetartoznak, ha spirituálisan fogékony vagy, akkor ezek áthallásokban, szinkronicitásban realizálódhatnak. A 8-as égi számként vigyázza a 9-est, amely  szellemiségedért és a teremtéseidért felel. Elveti az akaratot, hatására mindent természetesen, magától értetődően igyekszel megoldani.

A botok 8-as rávilágít a kardok 8-as csapdájára, a két lap kombinációja kilábalást mutat egy megfeneklett szituációból. Nehezebb a helyzet akkor, ha fogalmad sincs arról, miért történtek veled a dolgok, mégis úgy érzem, a botok 8-as hatalmas aktivitása, lendülete segít minden elakadásban.

A héten legfontosabb a figyelem maximumon tartása, általa elkerülhetsz ködös szituációkat, és a félreértéseknek sem adsz esélyt. A hét vége felé (14-én) a Mars direktbe fordul, így újabb ötletekre is számíthatsz.

0

Tarot előrejelzés
Kardok VIII – (Keresztező lap a kardok apródja)

2020. július 13-19.

Ez a hét szintén a láthatatlan belsődről szól! Materialista nézőpontból, amikor azt hiszed, hogy te csak a tested vagy, nehéz a továbbhaladás. Tudnod kell, a lényegi részed láthatatlan, ezek a szelf, önvaló, lélek, szellem stb., de idetartozik az elme és az egó is. A hét szólni fog a nő és a férfi egységéről, hisz az igazi megoldások az egységbe tartanak. A kettősség a földön tökéletes ahhoz, hogy döntések sokaságán keresztül, sokszor “fájdalmas” (fejlesztő) tapasztalatok által találj vissza központodba, a belsőd Isteni egységébe.

Mi várható a héten?

A kardok 8-as már ránézésre sem tűnik energikusnak, a kártyán látható nő a kardokhoz van kötözve. A nő az érzelemvilágot szimbolizálja, sőt a 8-as a számmisztika szerint a legmagasabb érzelmi szint. Férfiaknál ez a szív teljes blokkolását jelenti, nőknél pedig az elme mindenhatóságát. Tökéletesen megmutatja a félelmeid okát, amely nem más, mint az érzések állandó szőnyeg alá söprése. A kardok 8-as által jelzett szorult helyzetek ráirányítják figyelmedet a hétköznapok fontosságára, arra, hogy nem elég jól látni, mert az igazi irányt csak a szív mutatja. Ha a szívedre hallgatnál, egyből tudnád a válaszokat, és a döntéshelyzetek nem jelentenének problémát a mindig “jól érző” szívnek.

A kardok apródja hozza a kiváló logikai készséget, de főleg elméletben győz, mert cselekvést csak ritkán indít. Az apródok a föld lapjai függetlenül attól, hogy milyen eleműek. A kardok apródja levegősségének így kevéssé tudod hasznát venni. Viszont igen kedvező az, hogy semerre sem kényszerít téged, te választhatsz, melyik irányba induljál!

Mindkét lap a tudással van elfoglalva, az egyik megakaszt, a másik pedig nem indul. Az igazi üzenet megint a belső munkára fókuszál. Már ideje lenne válaszolnod a Szaturnusz (kardok 8) és a Merkúr (kardok apródja) kérdéseire. Mitől és miért félsz, miért zártad magad börtönbe, miért hiszed azt, hogy csak szellemi alapon kell döntened, ki mondta, hogy az érzelmek felvállalása gyengeséget jelent, és sorolhatnám napestig.

Vedd észre az igazi üzenetet, azt, hogy a belső megértés és szeretet csak együtt tud emelni téged. Ez nem egyszerű út, de végigjárható, a megérkezés lesz a kulcs a belső rabod, az önvalód kiszabadítására. Ha a “belsődet” tisztává varázsolod, és felülsz az energiák hullámaira, ellenállás nélkül haladhatsz. Ha állandóan kifelé bámulsz, akkor csak a félelmekkel találod szembe magad, azzal a káprázattal, amit nem is értesz igazán!

0

Tarot előrejelzés
Kardok VIII – (Keresztező lap az érmék apródja)

2019. június 10-16.

Nem fogunk unatkozni a héten. A jelen pillanat megélésére lenne szükség ahhoz, hogy elfogadhass mindent úgy, ahogy van. Persze rávágod egyből, hogy nem vagyok bolond, élem az életem. Fontos tudnod, hogy a világ nem csak látható formák összessége, hanem azon túli mögöttes tartalmak hatása, az állandó kozmikus háttérzene. A pillanat varázsa nem az elme értelmezése, több annál, ráeszmélés a “van”-ra, hagyni mindent megtörténni, elfogadni a jelent. Igazán spiritualitásról ezek megélésétől kezdve beszélhetünk.

Mi várható a héten?

A kardok 8-as Szaturnusz párhuzama, sorsszerűen átvizsgálja haladásod, amit jelen esetben a nagy többségnél nem igazán tart kielégítőnek. Azt találja, hogy nem élsz igazán, félreértesz helyzeteket, azt hiszed, hogy akadályoztatva vagy, pedig csak a korlátaid gátolnak a cselekvésben. Most nem könnyű a tranzit bolygók helyzete az égbolton, de ne hidd, hogy kiszolgáltatott vagy.

A 8-as páros szám lévén az érzelmek csúcsa. A kardok sorozat levegő elem megfeleltetése gondolatiságot visz jelentésébe, csökkenti mágikusságát. Még így is képes teremteni, új ismereteket szerezni, reménysugarat vinni a hétbe.

Az érmék apródja bizakodásra ad okot, gondolhatsz munkahelyi előmenetelre vagy általánosságban értékteremtésre. Az apródok mindig hordoznak stabilitást függetlenül attól, melyik sorozathoz tartoznak. Lehetőséget adnak a kezedbe, nagy valószínűséggel sikerre vezetnek próbálkozásaid. Jól lát a világban, lehetővé teszi belső boldogságod megtalálását.

A főlap hatása természetesen erősebb, négyes házzal való kapcsolata családdal kapcsolatos feladatokat ígér. Lehet nézeteltérés szüleiddel, de főleg az anyával kapcsolatos problémákra utal. Magányra is mutathat, amelynek oka az, hogy túlzottan bezárkóztál.

Szerencsére a keresztező érmék apródja csökkenti a hatásokat, és élhetővé teszi az elkövetkező hetet. Történjen bármi, ha képes vagy a bevezetésben tárgyalt jelen pillanat fontosságát megérteni és kedvezően reagálni, fontos tanulságokkal erősödhetsz.

0

Tarot előrejelzés
Kardok VIII – (Keresztező lap a kelyhek X)

2019. április 15-21.

A lapok két hangsúlyos bolygót hoztak elénk ellentétes jelentéssel. A Szaturnusz a múlt, a Jupiter inkább a jövő. Kardok kontra kelyhek, vagyis levegő és víz, amelyek nem igazán tudnak együttműködni. Szellemiség szemben az érzésekkel, áradás – befogadás, férfias és nőies szembenállása. Nem hinném, hogy “rossz” hét következik, talán kicsit több lesz a feladat, de a végiggondolás, majd a jó döntés átlendít az elakadásokon.

Mi várható a héten?

A kardok 8-as hatása belső feszültségként jelentkezik, amelyet a Szaturnusz párhuzama indokol. A 8-as számmisztikája mindig érzelmi tartalmakkal telített, ezért sokszor éled meg negatívabban az elvártnál. Jelentése még az akadályok leküzdése és általában a Szaturnusz sikeres problémamegoldásának gyümölcsei. Szellemiséged, megoldókészséged alaphangon működve kilátástalanságba sodorhat, de tudd, hogy ezek nem jogos érzések. Persze elképzelhető, hogy valamit nem úgy oldottál meg, ahogy kellett, vagy valamibe bele sem kezdtél, de ez még nem elég ok az önbüntetésre.

A kelyhek 10-es Jupitere (hagyományos felfogás szerint a nagy szerencse bolygója) védettséget, kellemes közérzetet ad. Természetesen keresztezőként nincs ereje elnyomni a főlap szorongatottságát, de jócskán csökkenti annak sokszor negatív tartalmait. Kapcsolatod felhőit igyekszik eloszlatni, megjelenhet az elégedettség érzete. Lehet hírnöke egy új kapcsolatnak, bár nagyon valószínű, hogy észre sem veszed.

Őrizd meg erődet, hisz túl vagy már a nehezén, most igazán egy szellemi döntés, egy “megoldóképlet” hiányzik! Már csak a 8-as érzéki tartalma tart mozgásképtelenségben. Kövesd a kardok jelképezte szellemi erődet, a keresztező már úgyis megelőlegezte neked a megoldás lehetőségét!

A kelyhek 10-es sok jót ígér, így kiegyensúlyozott kapcsolatot, ha egyedül élsz, annak lehetőségét. Elképzelhető az is, hogy már megjelent valaki a színtéren, de még nem realizálódott helyzetetek. Képes lehet a kelyhek 10-es még arra is, hogy kirángassa apátiájából a hét tarot lapját.

0