Your address will show here +12 34 56 78
Tarot előrejelzés
Nap XIX – (Keresztező lap az érmék királynője)

2021. február. 22-28.

A “nem volt gyerekkora” kijelentés igencsak sántít. A gyerekkor nem a felhőtlenség könnyed időszaka, asszimilálódni, tanulni, fejlődni kell, hiszen egy emberöltőn keresztül támaszkodunk a “hátizsákunkba” rakott alapokra. Bizony szükség van a nevelésre, amely jó esetben családon belül történik. Megértem az elfoglalt szülőket, akik gyereküket másokra (bölcsődében, óvodában, napköziben dolgozó szakemberekre) bízzák, de tudniuk kell, hogy a szerető közegben neveléssel, a gyakori együttlétekkel jóval többet kihozhatnak belőlük. Gyanítom, a több feladat, az állandó készenlét, az odafigyelés és a felelősség sok a szülőknek, ezért inkább kényeztetnek, vásárolgatnak, elhalmoznak, mert így sokkal egyszerűbb. Ez a “szép gyerekkora volt”, mert azt csinált a gyerek, amit akart, és a szülőknek sem kellett megszakadni.


Mi várható a héten?

A Nap tisztaságát a fehér lovon ülő gyermek jelképezi. A napsugarakon még a fény kettős természete (hullám és részecske) is ábrázolva van. Ha fiatal vagy, a jövő foglalkoztat, a valakivé válás útja-módja. Sikerülnek-e terveim, jó irányba haladok-e, elérem-e azt, amit szeretnék, kapok-e támogatást az úton kérdések sorozata zakatol a fejedben. Az idősebbek, akik már sok mindent megvalósítottak szintén kérdéseket tesznek fel, ezek például a csináljam-e tovább, mit kell még tennem? A főlap sohasem fogy ki a megoldandó feladatokból, de ez így is van rendjén, hisz mindig haladni kell, nincs az a kor, amikor megállhatsz. Aki megáll, feladja, már nem akar továbbmenni. Az érmék királynője föld jellegével stabilitásra, értékek megteremtésére tesz téged hivatottá. Királynőként az anyai szerepkör érdemel említést, általa a lehető legnagyobb védelmet nyújthatod családodnak. Gyerekeid keményen megvéded, szeretteid igyekszel biztonságban tudni. Gyerektelen nők sokszor menekülnek az érzelmek hajszolásába, mert hatalmas védő energiáikat ezen a területen vezetik le. A művészi hajlamoknak sincs híjával, hisz asztrológiai párhuzama Hold a bikában, amely terület sok sikeres festővel, színésszel, alkotóval látta el a világot. A Nap lapjának asztrológiai megfeleltetése Nap az V. házban, amely igazán az élet élvezeteiről és a belsőd (öntudatod) megerősítéséről szól, ugyanis az V. ház az oroszlán jegy (energiák, védelem, hedonizmus) párhuzama.

A Nap mindig jelent megvalósuló, elérhető fejlődést. Ha már eddig is fejlesztetted képességeidet, akkor nagy eredmények elérésére van lehetőséged. A Nap számmisztikája a 19-es, összeadva (1+9) 10-es (1+0), vagyis 1-es. Az 1-es az anyagi, a 9-es a szellemi teremtést gyakoroltatja veled, ne riadj vissza a lehetőségektől. Az 1-esről indulunk és a 9-esbe érkezünk a földi életek sorozatán keresztül. A Nap által jelzett 1-es már megérkezett minőség, amely a haladás csúcsát mutatja, így messzire vihet téged. A lapok nincsenek erő hiányában, most nagy védelmet alakíthatsz ki az “udvartartásodban”. Az érmék királynőjének nagylelkűsége, a Nap mély önbizalma támogatást ad neked. A halak heteiben mindig jól jön egy kis alapozás, korrigálás. Mindkét lap gondtalanabb időszakot ígér, örülj neki és használd ki! Ne halogass, ne ess a “majd megcsinálom” csapdájába!

0

Tarot előrejelzés
Érmék királya – (Keresztező lap a Nap XIX)

2021. január 4-10.

Építeni sok mindent lehet. Építeni igazán magadat kell, hogy épülhess. A fizikai építmények, mint például Bábel tornya, időlegesek, és nem várhatsz tőlük sokat, nem fognak az égig érni. A beszűkült fizikai látásmód az építkezésben mindig az anyagi gyarapodást látja. Igazán munkálkodnod ott kell, ahol nem látszik. Építsd a tudásod, a látásmódod, a lelked érzékenységét, hogy ne érdekből szeress, hanem magáért a szeretetért.

Mi várható a héten?

A bak 2. dekádjában járunk. A bak föld jellege jól illeszkedik az érmék föld elem megfeleltetéséhez. Az érmék királya kettős jelleget hordoz, tüzessége – mint minden királyt – aktivitással telíti. A tűz megjelenése a felelősség témáját helyezi nálad előtérbe. Van elég erőd, sikerorientáltságod elhivatottá tesz. A sikereket anyagi téren szeretnéd elérni, amivel csak akkor van baj, ha kizárólag a fizikai környezetre koncentrálsz. Az érmék királya lehet jó képességű, lehet bölcs, de a keresztező kártya, a Nap felhívja figyelmedet az óvatos, sikerhajhász játszma veszélyeire.

A Nap lapja meggyőzhet a továbbtanulás fontosságáról, ha terveid az átlagnál nagyobb ívűek. Mindig új lehetőségeket jelez, de sokszor nem érted, mert tudásod kevés. Elkeseredni nem kell, a tudás pótolható, amihez kitartást az érmék királya biztosít. A tehetséget is a Nap adja, amihez sokat nem kell már hozzátenned. Mivel a Nap az 5. ház megfeleltetése, fontossá válik az öröm, a mindennapok élvezete a hétköznapokban. A szellemiségért, a magasabb célokért is a Nap felel, hisz mindenkire árasztja energiáit, nem válogat, nem diszkriminál. A 19-es számmisztika az 1-esnek és 9-esnek, két teremtő számnak a kombinációja. Egyszerűen fogalmazva az 1-es az anyagi, a 9-es a szellemi teremtést végzi. Ketten 10-et adnak, amely láttatja a teremtést (1) a közegben (0), de már a sorsszerűséget rejti magában.

Az érmék királya jó vezető, mindenhol megállja a helyét, Nap megfeleltetése összhangban működik a keresztező Nap nagyarkánumával. Kellemes hét várható, de ne vidd túlzásba a javak megszerzésére irányuló törekvéseidet!

Amikor a Nap megjelenik, mindig számíthatsz növekedésre, átlagon felüli kreativitásra. Segít az elfogadásban, a félelmek leleplezésében, hisz sugaraiban jól láthatod a részleteket. Várható új, az eddigieknél átláthatóbb kapcsolat.

A Nap rávilágít arra is, amit próbálsz figyelmen kívül hagyni, mert nem tetszik a látvány. Tudd, hogy sikereid mindig tőled függenek, és a jutalmat csak akkor kapod meg, ha képes vagy magad mögött hagyni az anyagiság ösvényét!

0

Tarot előrejelzés
Nap XIX – (Keresztező lap a botok IV)

2020. november 2-8.

A Nap tiszta szellemiséget mutat. A “tiszta” szavunk jelenti az áhított értékeket, az átlátható, egy-értelmű dolgokat, eseményeket, történéseket. Ami tiszta, az mentes a nem odavalótól, a szennyezettől, a zavarostól. “A tisztára olyan, mintha” kifejezésünket a megtévesztésig hasonlóra használjuk. Legérdekesebb a “teljes” szavunkkal való megegyezése, mert kicserélhetjük őket az előző példa szerint, “teljesen olyan, mintha”. Tehát mondhatjuk, hogy a Nap szellemisége teljes (egész) is lehet.

Mi várható a héten?

A Napot az 1-es számmisztika alapján (száma 19, 1+9=10, 1+0=1) megérkezett nagyarkánumként kezeljük. A megérkezettség nehezen meghatározható, de az biztos, hogy túl van a földi és égi tartalmakon. (Az 1-es földi megjelenése a Mágus, égi megjelenése a Szerencsekerék). A Nap segít téged a jelenben tartani, de közben megengedi a tervezést is. Tudod, mit szeretnél csinálni vagy létrehozni, a megvalósítás már csak tőled függ. Szerintem hibás megközelítése, amikor férfiasnak nevezik, hisz egy nő szintén lehet Nap, egy tiszta szellemiségű tervező.

Átvitt értelemben az élet napos oldalát jelképezi. Ez nem jó vagy rossz, egy olyan utat mutat, ahol kevesebb az akadály és könnyebb a haladás. Képessé tesz téged a fejlődésre úgy, hogy elindít egy tanulási időszakot. Lehetőségek jöhetnek az életedbe, amelyek a keresztező botok 4-esnek köszönhetően sikerre visznek. Ráláthatsz életed homályosabb területeire, így megszabadulhatsz a hátráltató kétségektől.

A botok 4-es tehát sikereket és kézzel fogható eredményeket ígér, de nem enged sokáig pihenni. A botok sorozat tüzessége aktivitást kér tőled minden területen, főleg kapcsolataid magasabb szintre emelésében. Mutatja a “jó” munka gyümölcseit, amelyek a Nap szellemi irányításának eredményei. Eljött az idő arra, hogy megszabadulj minden felesleges, az életed folyását akadályozó tényezőtől. A lap árnyoldala lehet minden túlzásba vitt tevékenység. 4-es számmisztikája felel a változásokért, amely félelmeket indukálhat benned, ha hiba csúszott a tervezésbe.

Mindkét lap fejleszt téged, a Nap a tettrekészségedet, a botok 4-es a kreativitásodat. Érdemes időt szánnod képességeid javítására, mert mindketten túlmutatnak határaidon! A harmónia, a béke új tartalmait ismerheted meg és élheted át általuk. Nagy a valószínűsége egy örömteli időszaknak, legyünk hálásak ezért a kis pihenőért.

0

Tarot előrejelzés
Halál XIII – (Keresztező lap a Nap XIX)

2019. december 30. – 2020.  január 5.

Amit írok a hétről nem jóslás, semmi köze a személyes sorsokhoz. Ezt azért sulykolom, mert szeretném, ha nem a megvalósulást várnátok,hanem kihasználnátok az éppen ható energiákat. Aki olvasta a spirisuli.com oldalon a “síkok, dimenziók” című cikket, soha sem vár fizikai szintű beteljesülést, mert tudja, hogy a teremtő folyamat először a mentális majd az asztrális síkon jelentkezik.

Azért vezetem be ilyen hosszan a heti tarot-kártyát, mert a Halál lapja sokakban félelmet kelthet. Ez a lap egy nagy arkánum, és a nagy arkánumok általában fontos titkokról lebbentik fel a fátylat.

Mi várható a héten?

A Halál egy égi minőség, amely azt jelenti, hogy nem kizárólag fizikai szinten hat rád, sokkal inkább az érzelmeidet célozza. Mágnesként működik, nem tudod miért, de mindenképpen változtatni szeretnél. Szaturnusz megfeleltetése előkészíti a jövőt, de előtte nagytakarítás kell. Kidobálni a lényegtelent, megvizsgálni a helyzetedet egy másik nézőpontból, megváltoztatni automatikus reakcióidat, amelyek már zsigerből jönnek. Ez a szortírozás nagyon időszerű télen, a bak havában, évváltáskor.

A Halál 4-es számmisztikája már nem elemi, hanem égi szint. Itt már nemcsak maguktól működnek a dolgok, hanem a megértést és változtatást tudati belátásod előzi meg. A 4-es a szívcsakra száma is, így érthető meg talán jobban az “égi szint”, amikor már nem az érdekek vezérelnek téged.

A Nap keresztezése nem engedi a Halálra jellemző merevséget. Hátsó megvilágítást, tartást ad, akár egy “női erő”, amely megáld, megtart egy láthatatlan pozícióból. (Felejtsük el a Nap kizárólagos férfi megfeleltetést!) Szellemisége nagyon fejlett, így szintén segít a rendrakásban. Belátóvá tesz, rájöhetsz arra, hogy a sémák és a lenyelt félelmek csak akadályok. Most lesz lehetőséged helyzeteket tisztázni, sérelmeidet megbocsájtani. Számmisztikája az 1-es (19 = 1+9 = 10 = 1), a teremtés száma, így erőt is kapsz a tudatosság mellé.

A 4-es ház a család háza. Családon belül beszéljétek meg az eddig halogatott témákat. Ez lehet a megbántottság, a sértett önérzet, az elváró szeretet. A Halál elkerülhetetlen dolgokra hívja fel a figyelmedet, ilyen a helyzetek tisztázása is. Temetni a megoldott szituációkat kell, ha valamit felhánytorgatsz, akkor csak azt bizonyítod, hogy a megbocsájtás elmaradt.

 

A Nap keresztezése olyan tartalmakat nyithat meg benned, amelyek túlmutatnak eddigi ismereteiden, és megszabadítanak illúzióktól.

0

Tarot előrejelzés
Érmék VII – (Keresztező lap a Nap XIX)

2019. március 11-17.

A keresztező Nap mondatja velem, hogy a tisztaság értékelése sérült napjainkra. Mivel a férfi-női minőség és az atyai-anyai minőség megítélése nem fele-fele arányú, nem várhatjuk el a tiszta szellemiségtől sem a 100 százalékos teljesítményt. Az egyénekre lebontott szellemiség mára sajnos önző, elváró, érdekek által vezérelt. Ma már mindenre garancia kell.

Próbálj meg elvárások nélkül cselekedni! Sikerülni fog!

Mi várható a héten?

A hét zöme a halak 3. dekádjában telik. Ügyeletes a Jupiter, a Neptunusz, a Hold (2. dekád), a Mars és a Plútó (3. dekád). A lapok szerint a Jupiter, a Szaturnusz és a Nap kap főszerepet. Egy régebbi terved beérni látszik, bár mindig ez a végső várakozás tűnik a legnehezebbnek. A Nap lapja bevilágítja a ködösebbnek látszó területeket, illúziókat oszlat el. Az érmék 7-es szintén segít a rálátásban, bár a 7-es számmisztikájában benne van a bonyolításra való hajlam.

A 7-es az anyagi szint dimenziókba nyúló létrája, a láthatatlan világgal való kapcsolatfelvétel száma. Meséink hetedhét országának bejárása után következő ismeretlen függönye, ezért szólhat álmokról és illúziókról is. A keresztező Nap vitalitása, életszeretete tompítja a főlap által közvetített fáradtságodat. Most nem kell visszavonulnod, folytathatod munkádat, csak kicsit vegyél vissza a tempóból.

Kapcsolatodban nyugalom várható, élvezhetitek egymás társaságát, még akkor is, ha épp nem látsz esélyt egy összeveszés után. A Nap figyelmet, melegséget visz otthonodba. Történjen bármi, most járhatsz a napos oldalon.

Az 1-es (1+9=10=1) és 7-es numerológiája sokszor híján van a lelki mélységeknek, ezért nem tanácsos ebben az időszakban új kapcsolatokba bonyolódni. Jöhet valaki, de ne kapkodj, várj még a kedvező pillanatra! Hiába látod át értelmeddel a helyzetet, ez még önmagában kevés a sikerhez. Semmilyen életterületen ne akard a gyors sikert, mert az érmék 7-es lassú lap! Az érmék sorozat földies, ezért most igaz a mondás, lassan járj, tovább érsz!

0

Tarot előrejelzés
Nap XIX – (Keresztező lap a kelyhek V)

2018. december 17-23.

Igazán üdvözítő az ünnepekre való ráhangolódás lenne, fel kéne készülnöd a nagy misztériumra. Ez egy keresztény ünnep, amikor Jézus hivatalos születésének évfordulójára emlékezünk. Persze mára csak az ajándékozás maradt, az idegeskedés, sorbaállás, sütés-főzés kíséretében. Mivel szinte mindent a nők vállalnak magukra, teljesen kimerülnek az ünnepek végére. Szó van még a fény újjászületéséről, Jézus hivatalos születésnapjáról (dec. 25.), a megkövezett Szent Istvánról (dec. 26.). Amin merengened kéne az a szeretet, a megváltás, a keresztút és az üdvözülés. Nehéz fogalmak, de a karácsony misztériuma ezekről szól.

Mi várható a héten?

A hét nagy része a nyilas Jupiter uralmát hozza, szombaton és vasárnap már a bak Szaturnusz ül a trónra. A Nap nagyarkánum tüzessége párhuzamos a nyilassággal, ezért jól fogod érezni magad. A hétvégi Szaturnusz királysága, már hozhat feladatokat, ugyanis a Nap és a Szaturnusz ellenségesek egymással. Ez az időszak megerősíti a kelyhek 5-ös hatásait, hisz asztrológiai megfeleltetése a Szaturnusz.

Számmisztika szerint a 19-es két teremtő szám együttese. Az egyes az anyagi szinten, a 9-es szellemileg hoz újat. A 19 összevonva 1-es, amely szám ihletettsége segít az ünnepek előtti készülődésben. A keresztező 5-ös érzelmi központisága a lap többnyire negatív tartalma miatt inkább elfedést, illúziót, színpadiasságot takar.

A főlap tiszta örömöket, magabiztosságot ad neked. Árnyak nélkül látod feladataidat, világossá válnak számodra az eddig ködbe vesző területek. Nagylelkűséged jól jön most a környezetedben lévő szeretteidnek. A Nap felbukkanása lehetőségeket mutat, amelyekkel érdemes foglalkoznod, de lehet, hogy csak Karácsony után. Használd ki ezeket az energiákat, mert most vannak itt, később nem biztos, hogy lesz rá alkalmad.

A keresztező negatív tartalmai főleg a hét utolsó két napján billenthetnek ki, de ne feledd a Nap lapja akkor is jelen lesz, és megvilágosító tartalmával elnyomja a kelyhek 5-ös kiábrándultságát. Legfeljebb fáradtságot érezhetsz, ha figyelsz a lap pozitív oldalára, amelyet a 2 állva maradt kehely jelképez. Sose a kiborult tartalmakat sirasd, használd jelenlévő energiáidat!

0

Tarot előrejelzés
Nap XIX – (Keresztező lap a kelyhek IV)

2018. február 12-18.

A vízöntő időszak Szaturnusz ura félelmeket gerjeszthet benned, amit sajnos sokan előszeretettel lovagolnak meg. A félelmek kiválóan alkalmasak célod elvétésére és hibák halmozására. A sors mást jelent az eddig beléd sulykoltaknál. Azt az utat kell járnod, amelyik a tied, ne másokéra lépj, mert ott csak megfeleléskényszer és elvárások sokasága vár. A közös utat is felejtsd el, mert a spiritualitás nem sablonok rendszere. Ha sikerrel jársz és megtalálod utadat, akkor fejlődésed sem maradhat el.

Mi várható a héten?

A vízöntő 3. dekádjában Szaturnusz, Uránusz, Vénusz hatásokkal kell számolnod. A lapok a Nap 5-ös házas analógiáját és a Mars rák színezetét (bizonytalanság, kételkedés) mutatják. Terveidre, életfeladataidra ráláthatsz a Nap nagyarkánumának köszönhetően. A keresztező érzelmi hangulata ronthat a hatásfokon, hisz befolyásolja a mérleg Vénusz tiszta emócióit.

A Nap 10-es számmisztikája teremtésed őszinte szándékait mutatja, és alkotóerőt, életörömöt biztosít neked a hétre. A tüzes Nap oroszlán jellegével (5-ös ház) bizalmadat, önismeretedet éleszti fel, amely képes egy magasabb szintre emelni téged.

A keresztező 4-ese változást hoz érzelmeid szintjén. A kelyhek 4-es negatív oldalát nem taglalom, mert nem visz előre, és a Nap ereje amúgy is képes eloszlatni az árnyoldali megfeleltetést. Egy vetésben általában akkor jön elő, amikor dolgunk van szívbéli elkötelezettségekkel, többnyire azok megoldásával. Ez legtöbbször tudatos átalakítása a szaturnuszi feladatoknak, amelyet a Nap főlapja átvilágító képességével szintén támogat.

A két lap tűz és víz analógiája ellentétes, de szerencsére a keresztező kisarkánumok gyengék, árnyalni ugyan képesek, de nagy dolgokat nem befolyásolhatnak. A kelyhek 4-es átvonuló, rövid rosszkedvet generálhat benned, de a Nap, mint magas sorszámú, “megérkezés szintű” tarot lap nem ad sok esély ezeknek az érzelmeknek.

Mégis érdemes szívedre figyelned, mert a mélyben nem igazán vagy elégedett személyes kapcsolataiddal, és valószínűleg nem úszol meg egy jövőbeni változtatást. Az is előfordulhat, hogy eddig nem láttál tisztán, és sokkal többet ér partnered a gondoltnál. A héten a Nap megoldást kínálhat egy célzatos, mindent feltáró beszélgetésben, amelyben remény kínálkozik egy közös jövő újraépítésére.

A főlap felhívja a figyelmedet arra, hogy tanulás, gyakorlás nélkül továbbra sincs haladás, igenis mindent meg kell tenned képességeid fejlesztéséért. Új lehetőségeket is mutathat, de én arra biztatlak, inkább az uralkodó Szaturnusz által eléd hozott sorsfeladataiddal foglalkozz! Ennek megtalálása tőled függ, megfelelő ráhangolódással és a Nap segítségével most nagy esélyt kapsz rá.

0

Tarot előrejelzés
Kelyhek VII – (Keresztező lap a Nap XIX)


2017. október 23-29.


A káprázat mindig az elmédet andalítja el, meghagyva neki az irányítást, az okoska hozzáállást. Figyelmed gyengülése, az itt és mostból való kiesése tompítja tisztánlátásodat, esélyt adva nem létező félelmek erjedésének. Láss túl az elmén, ne csak az érzékszerveidnek higgy!


Mi várható a héten?


A skorpió időszak stabil és megegyezik a kelyhek sorozat víz elemével. Az uralkodó Mars nem hagyja a kelyhek 7-es által képviselt káprázatot elhatalmasodni. A keresztező Nap tisztaságával szembe megy a a főlap varázslataival, igyekszik leleplezni azokat. Várhatóan te is rájössz a környezetedben zajló manipulációkra és sikerrel számolod fel ezeket. A Nap második körös “égi” nagyarkánumként aktiválja figyelmedet, generálja belső tisztulásod.


A skorpió második uralkodója a Plútó, addig próbálgat téged, amíg meg nem erősödsz vagy fel nem adod. Felépít, lebont, ha akarod, hanem.


A kelyhek 7-es asztrológiai megfeleltetése a Neptunusz, mint a ködösítés nagymestere. Ennek ellenére mégis van esélyed arra, hogy a kelyhek 7-es kedvező arcát mutassa, és élvezhesd a Nap támogatását és valóságra irányuló törekvését.


Ez az a pillanat, amikor a keresztező nagyarkánum többet adhat neked a vártnál, általa megértheted a főlap gerjesztette homályt. Segítségével nem eshetsz a csábítás hálójába, sőt megláthatod egy kedvező szerelmi időszak eljövetelét is. A héten a 7-es számmisztikája ígérheti “nagy dolgok” eljövetelét, amely nem illúzió többé.


A főlap egyik problematikája, hogy egyszerre több elképzelésed megvalósulását várod, de nem teszel eleget értük. Persze nem is tehetsz, mert lehetetlen két lovat egyszerre megülni.


Számíts a kelyhek 7-es által hozott álmokra, amelyek a Napnak köszönhetően tudatossá válhatnak, ezzel segítve elképzelt megoldások valósággá válását.
0

Tarot előrejelzés
Nap XIX – (Keresztező lap a botok lovagja)

2017. június 5-11.

Igazán akkor élünk, amikor tesszük a dolgunkat még akkor is, ha csak egyfolytában pihenni vágyunk. Ne gondold, hogy a fizikai sík feltöltődésre való. Fejlődni, tapasztalni jöttél, és ehhez ki kell pattanni a kádból, karosszékből, semmittevésből. Aki nem tesz semmit, lemarad, nem halad, jöhet újra az anyagi világ téridejébe játszadozni.

Mi várható a héten?

Szinte az egész hét hozza a Vénusz érzelmekre hangoltságát, viszont vasárnap hatni kezd a Szaturnusz, amely a 3. dekád vízöntőjének ura. Elképzelhető, hogy rátalálsz a történések mozgatójára, okára, mert a húzott lap megvilágítja a karma bolygóját is. Az is lehet, hogy teendőid lesznek, amelyek nem az előre elképzelt derű útján teljesednek ki. Pontos határ a napok közt nem húzható, így már pénteken és szombaton is érezheted a Szaturnusz jelenlétét. A 10-es teremtését (1 + 9) torzítja a Nap, amely a dualitásnak csak egyik fele, tehát önmagában nem lehet tökéletes. Értelmezésének ezért mindkét felet (nő, férfi) tartalmaznia kell, nem vezet sehová bármelyik minőségbe való besorolása.

A Nap a tűz elemhez tartozik és így megegyezik a keresztező lap minőségével. A botok lovagja erősíti a Nap hatását, képessé téve téged eddig nem felfedezett, hozott képességeid megtalálására, biztosítva a fejlődésedet. Általánosságban a lovagok a levegő elemhez sorolandók, így erősítve a Nap által mutatott tanulási terveidet. Negatív oldala is van, mert ha túlzásba viszed, vakít, szárít és éget! Jól használva a fény megmutatja életedben a hézagokat, repedéseket, esélyt adva fejlődésre, további tanulásra.

A keresztező mentális minőségű, örökmozgó botok lovagja ihletettséget adhat munkádban, ami lelkesedésben és ötletekben nyilvánul meg. Az ifjabb korosztály is színre léphet életedben nemtől függetlenül, de az is lehet, hogy szenvedély költözik magánéletedbe vagy munkádba.

Asztrológiai megfeleltetése a Nap az ötödik házban. Ez a ház párhuzamként behozza az oroszlán állatövi jegyét is az értelmezésbe. Erőt, örömöt, játékos kreativitást képvisel.

Életedben megjelenhet egy igazán kikapcsoló nyaralás vagy akár az egyre nagyobb biztonságra törekvés. Az is elképzelhető, hogy kényeztetésben, törődésben részesülsz.

Új lehetőség van a láthatáron, amit gyorsan megragadsz és igyekszel a maximumot kihozni belőle. Bármi történik, tisztán fogsz látni, és a keresztező lap erős aktivitásával, tettrekészségével eljutsz a megoldásig. Most végre van lehetőséged nekiugrani feladatoknak, amelyeket eddig tologattál.

0

Tarot előrejelzés
Érmék apródja – (Keresztező lap a Nap XIX)

2017. január 23-29.

Az tény, hogy a keresztező lap hatása csekély, de kivételt kell tennünk a nagyarkánumok esetében. Ebben az esetben a főlap, a keresztező lap és az asztrológiai helyzet aránya: 4, 1, 1

Mi várható a héten?

Az erős vízöntő időszakkal ellentétben az érmék apródja visszaidézi az elmúlt bak jegy földiességét. Figyelemre méltó a dupla földhatás, ugyanis az összes apród hordoz magában a földelemből. A pénzügyek tekintetében a Nap is segít neked a későbbi megvalósításban. Azért tolódik a jövőbe, mert az apródok energiája csekély, mondhatjuk úgyis, hogy a pakli legpasszívabb lapjai.

A Szaturnusz uralma is megfontolttá tesz, bár a lap megfeleltetése erősíti az amúgy is meglévő Uránusz hatást. Ennek ellenére nem sok esélyed lesz cselekvés indítására, viszont most kedvedre elemezhetsz, tervezhetsz.

Itt az idő kézzel fogható eredmények megteremtésére, de előbb tisztázz felvetődő kérdéseket, erre a keresztező Nap is kiváló lehetőséget biztosít a héten.

Legyen szó tervről, lehetőségről vagy akár javaslatról, nagy valószínűséggel számíthatsz arra a kedvező megvalósulásra, amelynek most teszed le végső alapjait. Ötleteid jónak bizonyulnak, könnyen kivitelezhetőkké válnak.

Kapcsolatok terén is számíthatsz állandósulásra, rendeződésre, fejlődésre. Itt a kedvező alkalom vágyaid megvalósítására, még külvilági szereplőidtől is segítséget, javaslatot vagy vonzó ajánlatot kaphatsz. Ebben az erős mentális időszakban bízhatsz gondolataid erejében.

0