Nem szeretnék írni teendőkről, „mihez tartásról”, „mit ne tegyünkről”. Fontosnak tartom én is az intézkedéseket, racionálisak és szükségesek. Érthetően mindenki erről beszél, már mindent tudunk a fertőzöttekről, számuk növekedéséről, a kézfertőtlenítésről, a kesztyűről, a minimum egy méterről (a kettő még jobb), de a lelki háttérről nem esik szó. Arról, hogy mit érzek, mit kezdjek a félelmemmel vagy rosszabb esetben pánikommal nem igazán beszélnek.

Amiről nem beszélünk, azt általában nem értjük. Persze ennél sokkal több van a felszín alatt, és ha anyagelvű a gondolkodásod, akkor több félni valód van, mint az Istenben vagy akárki (akármi) másban hívőknek. Nekik kevesebb problémájuk akad a halálfélelemmel, ők tudják, hogy nem múlnak el, az életet öröknek tartják. A félelemről nem árt tudni, hogy a vele ellentétes fogalom a szeretet, ők ketten éppen úgy párok, mint a jó és a rossz. Ha képzeletben felültetjük őket egy mérleghintára és a félelem felülre kerül – mint a jelen helyzetben -, akkor a szeretet alábukik. Ebben az esetben nem csak a félelmed okoz gondot, hanem szereteted minimuma is, mert szinte képtelenné válsz bármit is megtenni.

A félelemnek van enyhébb fokozata, amikor szükséges energiát biztosít egy cselekvés elkezdéséhez, a változtatáshoz. Ilyenkor hatása áldásos, mert nélküle nem tennél semmit szorult helyzeted ellen. Most másról van szó. Sokatoknál kemény félelem látszik, amelynek igazi veszélye az, hogy szeretet hiányában nem láttok kiutat. Hiába működik az elmétek, nem képes szeretni, reménykedni, hinni, hiszen az a szív dolga! Biztos vagyok abban, hogy ezt a helyzetet csak szeretettel lehet megoldani, sok egymásra figyeléssel, átlagosnál több kedvességgel, állandó mosollyal.

Az élet nem állt meg, tedd a dolgod, tégy úgy, ahogy kérik, de ne feledd, nyerni csak akkor fogunk, ha a szeretet energiáit csúcsra járatjuk, és sikerül Embernek maradnunk!