Az igazi hála mindent megold!

A hála szó szinte kihalt a mai társalgásban, hiába figyelsz, szinte sosem hallod. A hatvanas, hetvenes években nagyszüleimnél sokszor mondták: nagyon hálás vagyok érte, örök hálám a segítségért stb. Akkor a hála még azt jelentette, hogy feladod önmagad, feláldozod saját haladásodat a másik emberért, aki a segítségedet kéri. Itt fontos tisztázni, hogy nem bután, a másik önzése miatt segítesz és áldozol rá időt, hanem azért, mert kértek.

Persze ez még mindig nem elég. A keletkező érzést is meg kell vizsgálnod a szívedben, hogy helyes-e, amit éppen tenni készülsz vagy nem. A kérést és a várható következményeket a három szűrön is át kell engedned (igazságosság, jóság, hasznosság). Ezek után állsz készen arra, hogy a másikat a magasba emeld. Ez Isten vizsgája, a jutalom, mert akit felemeltél, szintén emel téged (szép példa erre Góg – Magóg és Hunor – Magyar).

A hála „Jó isteni” vizsgájában a szavak sekélyessé válnak. Az önfeladás mindig szintemelkedést jelent, és ez a felfelé haladás csökkenti a problémákat.

Aki nem tud hálás lenni, nem tudja meghaladni a 6. kaput (6. csakra), amely nem más, mint a 3. szem. Ha ez a küszöbőr átenged (mert jól haladtál az úton) a valóságot végre valóságnak látod és nem az elme címkéjének. Rájössz, hálás lehetsz mindennek, mert minden a tanítód volt a találkozásokban – virágok, állatok, emberek – és az utadra térített.

A hála igazi érték! Aki hálás, sosem panaszkodik, sosem magyarázkodik, egyszerűen éli az életét, tükröz és jól érzi magát.