Világunkban – és itt a háromdimenziós fizikai síkunkra gondolok -, ebben a térben, amit érzékszerveink látnak, hallanak, tapintanak, szagolnak, ízlelnek, vannak irányok. Elménknek el kell helyeznie téridős világában mindent, mert küszöbőrként ez a dolga. Az időről most nem beszélek, bár szintén megér egy fejezetet. A hatodik érzékről említést se teszek, ez a sáv már nem az elme, hanem a szív fennhatósága alá tartozik.
A minket ért hatások érzékszerveink szűrőjén jutnak el hozzánk, csak abban a sávban, amelyek érzékelésére képesek. (A bagoly jobban hall, a sas jobban lát, a kutya jobban szagol, a denevérről meg ne is beszéljünk.) A rengeteg információról, amely ér minket, fogalmunk sincs, mert figyelmünk képtelen egyszerre több ezer jelzést befogadni.
Az irányok is illúziók, mert ha valakivel szemben állva beszélgetek, már a jobb és bal is problémát okoz. Ha Portugáliából felhívom új-zélandi barátomat, és mindketten felfelé nézünk, akkor pont két ellentétes irányt vettünk célba, mivel a két ország egymással szemközti oldalon található, de különböző földrajzi helyzetben. Ki van fent és ki van lent? Itt már nincs tudomány, nincs igaza vagy igazam, ez a szubjektum, sőt inkább az objektív valóság!
Most elért minket az igazság kérdése is. Nagy I-vel Isteni Igazság, kis i-vel i-gazság. A gazság is megér egy elmélkedést, hogy ne mondd állandóan: igazam van! Az Igazság mindig együtt jár a Szer-etettel, mert már Te is jól tudod, az igazi Szeretet mindig igazságos, az Igazság meg nem nélkülözheti a szeretetet.
