Egyezzünk meg abban, hogy irigy ember van, nem is kevés, sőt többséget alkotnak. Persze mindannyian szeretnénk elkerülni ezt a jelzőt, mégis úgy gondolom, hogy egy igen ravasz, fogós kérdésbe ütköztünk. Nagy a homály, nem is vesszük észre, milyen vágyak, kényszerek, sztereotípiák mozgatnak bennünket. Nem is hiszed, milyen kevesen kerülhetik el „a másokkal való foglalkozás” csapdáját.
Elég egy okosabb, mint én, miből telik neki, mit tud felmutatni, mire vág fel, miért pont ő… – folytathatnám a végtelenségig, az összes mögött őkegyelme lappang. Igyekszel elkerülni, homokba dugni a fejedet, tagadni még a szó létezését is, de ha jól mögé nézel, biztos találsz olyan helyzetet az életedben, ahol igenis irigy voltál. Elismerni sosem fogod, mégis azt tanácsolom, próbálj meg dolgozni magadon, hogy tényleg szabad lehess tőle. Érzelemmentesen, mások dolgával nem törődve, csak önmagadra figyelve tevékenykedj. Ez nem önzés, hisz úgyis egyedül kell végigmenned az úton. A születés és a halál sem többszemélyes játszma. Választhatsz magadnak segítőket, társakat, ellenségeket, de csak a színpadod rendezed be velük, te mindent pont onnan, pont akkor, pont úgy a személyes szűrődön keresztül fogsz látni.
Az irigység együtt jár több tulajdonsággal, magad helyett másokra koncentrálsz, mindent tudni akarsz róluk, de igazán csak azért, hogy beléjük köthess. A kákán is csomót keresel, célod a dominancia mindenek feletti megszerzése. Ha pletykálkodsz, kibeszélsz, kritizálsz, bírálsz, akkor már bevonzottad, így kiírhatod magadra: irigy vagyok! Tényleg ne foglalkozz másokkal, úgyse látsz beléjük, és minden, amit állítasz nagyon messze lesz a valóságtól. Nem éri meg a saját fejlődésedet kockára tenni látszat dolgok, illúziók miatt. A másik ember azért olyan, amilyen, mert neki az az útja, ő abból tanul és neked semmi közöd hozzá. Ne ítélj meg soha senkit, mert te is joggal megítéltetsz.
