Keresztező lap az érmék VII
Egy áradó és egy befogadó lap keresztezése, csak akkor hatásos, ha képesek kiegészíteni egymást. Jelen esetben mindkét lap egyirányba húz, mindketten passzívak, a királynő eszét használja, önmagán belül dolgozik, célja a megértés és nem az aktivitás. Az érmék 7-es sem a cselekvés bajnoka, tervez, kivár, erőt gyűjt, sőt még a múltja tapasztalatai is segítenek neki.
Jellemzés az égboltról
Március 19-én Újhold (Nap-Hold együttállás) még a Halakban, itt a Hold erőben van. Ilyenkor mindig beszélnünk kell spirituális törekvésekről, valamint le kell vonni a tanulságokat az elmúlt 28 nap lelki törekvéseivel, életed jobbításával kapcsolatban. Szembe kell nézned az esetleges félreértésekkel, hibákkal, hiszen ezek megértésével és kijavításával kezdhetsz egy új ciklust, jelen esetben egy új évet. 20-án a Nap a Kosba lép, ahol emelt helyzetének köszönhetően bármire képessé tehet téged. Még ezen a napon az esti órákban előre fordul a Merkúr a Halakban, ahol kevésbé szeret lenni, mert itt tudását a lelkével kell egyensúlyba hozni. Hatására érzékenyebb, és szenvedélyesebb lehetsz az átlagosnál. Hasonlóan idealizál a 22-én kialakuló Nap-Neptunusz együttállás, amely aktiválja képzelőerődet, intuíciódat.
A lapok üzenete
A távolba figyelő, jövőt fürkésző kardok királynője tudását használja, bár jellemzően a többi királynőhöz ő is érzékeny, de lelkét jobban eldugja a külvilág elől. A feje fölött a magasban szárnyaló madár szabad akaratot, kötöttséget nem jól tűrő személyiséget szimbolizál. Az előre-fölfele mutató bal kéz (női oldal), valamint az egyenesen az ég felé törő kard magas szellemi működésre és érzéseket is használó tervezésre enged következtetni. Asztrológiai megfeleltetése a Nap a Vízöntőben, amely szintén a szabadságot, a szabad gondolkodást hozza fókuszodba. A királynők mindig érett nőket jelölnek, akik kreativitásban is az élen járnak. (Természetesen férfiak is képesek minderre, ha leszállnak a magas lóról, és nem gondolják azt, hogy ők a teremtés koronái.)
A keresztező érmék 7-es föld elemiségű lapja a kedvező időpontra vár, nem célja cselekedni, de szeretné átlátni helyzetét. Erre minden esélye megvan, mert a 7-esek a szellemi magasságokba való eljutás hirnökei, igyekeznek úgy tervezni, hogy abban ne legyen hiba. Az érmék 7-es csak értékes dolgokkal foglalkozik, Szaturnusz megfeleltetése szintén erre predesztinálja, valamint neked adja a türelem képességét is.
Tehát a két lap energiáival biztosan átlátod helyzetedet, sőt kamatoztathatod tudásod és okosságod egy használható terv elkészítésére. Ha akarsz, pihenhetsz a héten, ez egy remek időpont az erőgyűjtéshez.
Verified