Keresztező lap az érmék VI
Materialista és idealista emberek szembenállása nem létezik. Nézőpontok, viszonyítások vannak, amelyet a gyermekkori környezet (szülők, testvérek, óvó nénik, tanító nénik, földrajzi hely, anyagi helyzet és sorolhatnám), a tanulmányaid, az érdeklődési köröd, a felnőttkori körülmények, majd a párod, munkahelyed befolyásolnak. Minden ember viszonyul a közegéhez, így te is. Kinek könnyebb, kinek nehezebb terepen kell végigmenni, persze ez nem minősít senkit. A feladat testhezálló, kikerülni nem érdemes, mert úgyis jön helyette másik. Világnézetétől függetlenül mindenki fizet, ha vásárol, mindenki megbetegedhet, akár vigyáz, akár nem, és még senki nem maradt itt örökre. Mivel én az idealista vonalat képviselem, "hiszem", hogy mindenki a fejlettségének megfelelően teszi a dolgát, és előbb-utóbb mindannyian elérünk ugyanoda a "végtelen időben" (már ha van idő).
Mivel érdemes foglalkozni a héten?
Asztrológiai nézőpont
Kedden a Merkúr uralmi területére, az Ikrek jegyébe lép, ahol késztetést érzel a beszédre, a tanulásra, ezért állandóan kérdezel, ismeretanyagot gyűjtesz, és igyekszel hozzád hasonló emberek társaságában tartózkodni. 4-én délután pontosodik a Nap-Vénusz együttállás (a Nap a botok királyának asztrológiai megfeleltetése), amelynek hatására az átlagosnál kellemesebben érzed magad, kommunikációd érzelmessé, "szeretetnyelvvé" válik. (Mivel a Vénusz csak 48 fokra tud eltávolodni a Naptól, ezért a fő fényszögek közül csak az együttállás jöhet köztük létre.) Vasárnap a Mars a Bikába érkezik, ahol aktivitásod csökkenhet, de úgy is mondhatom, hogy az anyagi nézőpont (Bika) megfontolttá tesz, cselekedeteidet kreativitás színezi. Szintén vasárnap a Nap-Szaturnusz kvadrát (90 fok) fokozott stabilitásigénnyel járhat, de most a Halakban álló Szaturnusz oldja korlátaidat, fokozza együttérző készségedet.
Tarot nézőpont
A botok királyának megfeleltetése Nap az Oroszlán jegyében, amely magas önbizalommal jár együtt. Ez a tüzes király igen jól elboldogul a mindennapokban, nehezen billenthető ki, mert hisz magában, erős akarat erejében. Balra fordulva a múltjára támaszkodik, amit megtanult, újra felhasználja, nem szívesen kísérletezget, ha már megvan a jól bevált "tuti". Nyerésre játszik, nem ad esélyt a véletlennek (tudja, hogy nincs), hanem szívósan teszi a dolgát. Magabiztos fellépése bizalmat kelt mindenkiben, tisztánlátására mások is biztosan támaszkodhatnak. Széles, zöld, mellkasát befedő gallérja a zöld színű szívcsakra szimbóluma, így érzéseit mindenkor figyelembe véve cselekszik. Temperamentumos, szellemisége és lelkisége egységben működik, ez teszi feszültségmentessé és egészségessé.
Az érmék 6-os megfeleltetése a Jupiter, amely bolygó jelenleg az Ikrek jegyében halad. Az Ikrek nem a kedvenc helye, de megértéssel, bizalommal mégis sok energiát adhat neked. A 6-os számmisztikája érzelmessé tesz, hiszen a 6-osok az érzelmi "hat"ásokkal foglalkoznak, ezért érdemes figyelned, ki hogyan "hat" rád, személye megérint-e vagy sem. Az is fontos, te hogyan hatsz másokra, egy viszont biztos, ha fejlettnek hiszed magad, akkor nem manipulálhatsz másokat. A lapon látható alak segít, de a kezében lévő mérleggel arra gondosan ügyel, hogy tiszta szívvel, mértékkel jutalmazzon. Arra is utal a lap, hogy mindig egyensúlyban kell az adás-kapás energiáit működtetni, és tudnod kell a helyed (fent vagy lent vagyok-e, egy adott helyzetben). Az érmék 6-os stabillá tesz téged szellemi kérdésekben úgy, hogy a szíved rugalmassága megmarad.
A botok királya duplán tüzes (mert az összes király tüzes), energiáival remekül együtt tud működni a tudásvágyó érmék 6-os. Az érmék 6-os arra kér téged, hogy mérlegelj, légy stabil, (de maradj érzelmileg rugalmas), merj szeretni, és tudj önmagadon uralkodni.