A hét tarot lapja a Hold, 2024. október 7-13.

A hét tarot lapja a Hold, 2024. október 7-13.

Keresztező lap az kelyhek királynője



A hét a belső munkát részesíti előnyben, hiszen mindkét lap energiája a lélekről szól. Ha már lélek, akkor érdemes megjegyezni, hogy nem pszichológiai értelemben beszélek róla, hanem a földiségtől elvonatkoztatva, a testtel nem mindig szoros kapcsolatban lévő energiáról. A pszichológiában gyakran hallott lélekszilánk fogalma már anyagot feltételez, vagyis a testhez kapcsolt, nélküle már nem létező matériáról beszélünk. Spirituálisan a téridőn túlra kell kerülnünk és nem látható mögöttes okokat kell felderítenünk. Az anyagban gondolkodás szükséges egy ideig, de transzformáció nélkül nincs haladás. Igyekezz összhangot teremteni a szíved és az agyad között, hiszen e nélkül nehéz lesz eljutnod a mesék (holomező) rejtekébe, hetedhét országon túlra!

Mivel érdemes foglalkozni a héten?



Asztrológiai, asztrozófiai nézőpont
Október 8-án 14 óra körül pontosodik a Jupiter-Merkúr trigon (120 fok, emelő fényszög) kreatív, önazonos kommunikációt hozva az egyénnek. Természetesen ez csendben is végbemehet belső elmélkedéssel, mivel nem mindenki akar állandóan beszélni. A Jupiternek köszönhetően az intelligencia árnyalataihoz hozzáadódik egy bizakodó, optimista magatartás, még annak ellenére is, hogy az asztrológia az Ikrek jegyében tartózkodó Jupitert "száműzöttnek" tartja. A Jupiter éppen stacioner (mintha állna a Földről nézve), nagyobb energiával rendelkezik az átlagosnál, éppen visszafordulni készül, amely a hagyományos asztrológiában negatív elbírálásban részesül. Az asztrozófia ezt ellenkezőleg tárgyalja, vagyis a hátráló bolygó energia befektetéssel, nagyobb feladatokra is képessé válik. 13-án a Merkúr a Skorpió jegyébe lép, ahol intenzívvé, mélyebbé válnak a gondolatok, a felszínes önkifejezés megszűnik.

Tarot nézőpont
A Hold az éjszaka főszereplője, de ugyanúgy lát, mint a Nap, neki a sötét a természetes közege. A képen látható rák Rák-jegyként értelmezve haladásod irányát veszi vizsgálat alá. Félve visszafordulsz, vagy bátran, önmagadat szeretve haladsz tovább előre? Mindkét választás jogos és megmagyarázható, én mégis a félelem nélküliséget, a szeretet útját ajánlanám. Érdekes a Hold megjelenítése, ha jobban szemügyre veszed, a Napot szintén láthatod sugaraival együtt ábrázolva, amely belopja a képbe a fény-árnyék duális viszonyát. Ennek értelmezését abban látom, hogy teljesen mindegy mikor tudatosulsz (világosban vagy sötétben), a lényeg az, hogy láss jól, éjjel is lásd a valóságot, hiszen meg van világítva a Hold által (persze valójában a Nap fényét veri vissza éjjel)!

A kelyhek királynője képes a múltból táplálkozni, megértve azt beépíteni a jelen tudástárába és lelki tartalmaiba. Ez a királynő az etalon, duplán vizes, szívével be tud fogadni, és ki tud árasztani. Igazi megtartó minőség, aki ezt birtokolja, képes önmagát, majd párját fenntartás nélkül szeretni és megtartani. A kelyhek királynő megfeleltetése a Hold, a Rák és a Halak jegye.

A Hold számmisztikája a 9-es (1+8), a szellemi teremtés száma, tehát képes az érzelmeire rálátni (ugyanúgy, mint a Nap a szellemiségre), tudatosan létrehozni. Ha rálát valamire, akkor tisztában van a hatásokkal, annak okaival és következményeivel. A Hold azt kéri tőled, a hitedet helyezd előtérbe a látott racionalitás helyett úgy, hogy ne veszítsd el mégsem a fókuszodat a teljességről.
Vissza a bloghoz