Keresztező lap az érmék királynője
A Hold lapjánál nem kerülhetjük el, hogy beszéljünk a lelki rendről. Ennek eléréséhez erős önbizalomra lesz szükséged, amelyet nem vehetsz meg a boltban, de senki más sem adhatja oda neked. A lélek rendjét megtapasztalni nem könnyű, sokat kell foglalkozni, törődni magunkkal, hogy elérjük. Sőt fejlődni kell reggeltől-estig. Igyekezz megérteni nem evidens működéseket, lásd magadat mások szemével is! Nehéz a dolgom, mert a nem nyilvánvalóról írogatni veszélyes vállalkozás, nehéz másokkal megértetni. A belső rend a külső rend tükre, de megfordítva is igaz. Elérni úgy tudod a legkönnyebben, ha megállapítod, nálad melyik van előnyben. Ha a külső rend dominál, akkor meg kell próbálnod lelki szinten is ráérezni a környezetedre, hogy azt átalakítva bevihesd belülre. Például, ha rend van a kertemben, akkor azt úgy viszem belülre, hogy kigyomlálom a keserűséget, a bántások okozta kisebbségi érzést, megöntözöm az elszáradt önszeretetet, és lenyesem félelmeimet.
Égi történések hatásai
A héten, főleg az elején a Nap fényszögei a legfontosabbak, ami normális is, hiszen az Oroszlán jegyében a Nap van uralomban. 27-én a reggeli órákban a Nap-Plútó szembenállás (180 fokos kiegyensúlyozásra törekvő fényszög) a megváltoztatást óhajtó igényeidet is magában foglalja, amikor a rálátás (Nap) segíti a mélyen átalakító erők (Plútó) működését. Még ezen a reggelen a Nap-Neptunusz trigon (120 fokos emelő fényszög) arra késztet, hogy a változtatást igazán lelki erővel érd el, amelyhez képzeletedre is szükséged lesz. 29-én a Nap-Hold szembenállás, vagyis a Telihold, amely a Vízöntő jegyében ragyog fel (ha az időjárás lehetővé teszi), segíti önkifejezésünket, de egy kis feszültséget is érezhetünk, mert önbizalmunk és önkifejezésünk nem biztos, hogy kéz a kézben járnak. Ha képes leszel arra, hogy céljaid eléréséért jobban meghúzod határaidat, már sokat tettél magadért.
Tarot nézőpont
A Hold égi nagyarkánuma a lélekben való tájékozódást, az árnyak megvilágítását szimbolizálja, így többet nem lesz valós oka a félelmeknek. A Hold a hozzánk legközelebb lévő égitest, hatása sokkal nagyobb, mint gondolnánk. A képen a Hold összes állapotát (arcát) és a Nappal létrejövő viszonyait láthatjuk (vagy inkább beleláthatjuk). A két fővilágosító megjelenése a szellemi és a lelki összhangot egyszerre állítja be. 9-es számmisztikája a lelki teremtés csúcsa, vagyis felhívja a figyelmünket arra, hogy most van ideje lelki sérüléseink rendbetételének, a pszichikai egészségünk visszaszerzésének. A 18-as azt jelenti, hogy képesek vagyunk megteremteni (1) az önszeretet (8) képességét. A 2-es szám is megjelenik a képen, 2 szürke oszlop (mint határmezsgye az ismert és ismeretlen között), a 2 kutya, a rák 2 ollója, mind a dualitást mutatja, de nem tesz a két oldal között különbséget, egyértelműen azt sugallja, nincs is, mert csak az egység a valóság, a kettősség illúzió.
Az érmék királynője 2 befogadó elemet, a vizet és a földet használja igen magas szinten. Érzékei aktívan segítik (víz) és az értékrendje is átlagon felüli. Múltba forduló alakja az elsajátított, a jól megtanult energiák tárháza, amelyet bármelyik pillanatban képes a jelenben vagy céljai elérésére felhasználni. Bika megfeleltetése képessé tesz értékelni a létet, az élet örömeit, így a jólétet, a bőséget és a szeretetet is. A királynők mindig érett nőket (anyákat) jelképeznek, de akár lehetnek érzékeny, szívből élő férfiak. Nem szokták megemlíteni, de fontos az alak kissé megbiccentett feje, amely az alázat képessége, és egyben a földi élet csodálata. Kreativitását a 2-es csakrával való megfeleltetésének és a víz elem lágyságának köszönheti.
A két lap együtt egy szerethető, lélekkel megtámogatott hetet feltételez.