A hét tarot lapja a kardok ásza, 2023. december 4-10.

A hét tarot lapja a kardok ásza, 2023. december 4-10.

Keresztező lap az Ördög XV

A félreértés nem mentesít senkit a felelősség alól. A törvények sem azért vannak, hogy kikerüljük őket, nem értelmezhetjük egyénien, önös szempontok alapján. Számunkra igazán az "isteni" törvények fontosak, értünk vannak, meghatározzák szerepünket a világban, megfelelő terepet biztosítanak a fejlődésünkhöz. Természetesen a terep, ízlés szerint lehet ilyen, olyan, de az biztos, hogy specifikus, személyfüggő. Ha ebbe belevesszük a "földi" iskola létezését, ahol a bölcsödétől az egyetemig járjuk sorsunk kerekét, be kell látnunk, hogy sok mindennek kell velünk és körülöttünk történni, amíg végre mindent megtanulunk és megértünk.

Mivel érdemes foglalkozni a héten?

A Nyilas 2. dekádjában (Kos) vannak még teendőink, amelyet érdemes a legjobb tudásunk szerint végrehajtani. Ez a dekád kiváló a cselekvésre, teheted a dolgod reggeltől estig. A Vénusz december 4-én, hétfőn 20 óra körül átlép a Skorpió jegyébe, ahol poláris, vagyis nagyobb erőfeszítésre van szükség a harmonikus működés elérésére, de csillagkép szerint az Angyal csillagaiban áll, amely már hangzásra sem tűnik "rossz" helynek. Az átlépésre felállított asztroszkóp mégis erős Vénuszt mutat. (A Vénusz a IV. házba kerül, amely házcsúcsa a Mérleg jegyében van, így a ház ura a Vénusz lesz.) Remek alkalom kapcsolati és családi témákban rendet tenni, ahol az érzések is rengeteget segíthetnek. Spirituális fejlődés sem kizárt, ha elegendő erőt érzel magadban a tanulásra, sőt a szeretettel is így vagy úgy foglalkoznod kéne. December 10-én a Vénusz-Jupiter szembenállás (180 fok) a Skorpió-Bika tengelyt érinti, gyakorlatozhatsz az elengedés és megtartás kemény pályáján, ahol a Jupiter a "belső guru" tudását, a Vénusz a lelki szíved érzékelését használja.

A kardok ásza a megértés, a mindent tudni akarás, a szintézis lapja. Könnyű észjárás, sokszor rafinált megoldások fémjelzik tevékenységedet. Nagy dilemma, hogy a téridős elme működését vagy a metafizikába túlmutató szellemiséget értsük alatta. Mindkettő igaz, az egyén fejlettsége, színvonala dönti el, hogy csak fizikai megoldásokra, vagy már szellemi operációra is képes. A kártya jövőorientált, de tudatja veled, hogy jelenleg hol tartasz, meddig jutottál el. Többek között Uránusz megfeleltetése miatt tudsz extrán meglepően működni. 1-es számmisztikája miatt képessé tesz az egységben való gondolkodásra, a mindennapi teremtésre.

Az Ördög a 15-ös számmisztikája, ahol minden elképzelésed célja (1) a szívkapu energetikájának (5) maximális növelése az éppen adott feladatok által. A 15-öt összevonva a 6-os energetikáját kapjuk, amely szellemi, de egyben érzelmekkel ható, olykor manipuláló minőség. A lap asztrológiai párhuzamai a Bak jegye (minden érted történik, még ha nehéznek is tűnik), a Szaturnusz (aki nehéz porondot állít a megfelelő hatásfok miatt), az Uránusz (extra észjárásával, fejlesztő, de munkás helyzeteket teremt) és a Plútó (a mélységek megtapasztaltatója). A képen látható emberpár össze van kötve, csak közösen, egymást megértve az emberiség szintjének emelésével és bolygónk kiszipolyozásának megszüntetésével lehetséges az előrejutás.

Az Ördög sokra hivatott égi 6-os nagyarkánumának (a tarot legmagasabb 6-osa) közege a sötét. Ez az állítás a metafizikai minőségre figyelő füleknek már ismerős, ugyanis a 6. csakra a tobozmirigy energetikája, amely csak sötétben termeli tudatmódosító hormonjait. A kardok ásza tiszta, szellemi irányt mutat, ketten együtt "messzire" juttathatnak téged.
Vissza a bloghoz

Tarot leckék

1 of 4
1 of 4