Keresztező lap a kelyhek lovagja
Két kelyhek lap azért jó hír, mert érzékeink hatásuknak köszönhetően maximumon működnek, amelyek a szeretet minden válfaját felkínálják nekünk a héten. Több mint 10 éve húzom a lapokat, de a kelyhek királya eddig csak egyszer jött 2016-ban. Bőven valószínűség alatt van a kétszeri megjelenés, örüljünk annak, hogy megtisztelt bennünket.
A bolygók meséi
Most 6 hétig nem lesz hátráló bolygó az égen, amely se nem jó, se nem rossz az én olvasatomban, bár teljesen mindegy, nem ijesztgetek soha senkit, a "mi lesz" kérdésekkel, hiszen bármi lehet. Asztrológus nyelven természetesen bolygónak számít a Nap és a Hold is, ők mindig előre haladnak. Nem szoktam a Nap-Hold trigonról (120 fokos emelő fényszög) írni, mert elég gyakori. 28-án lesz egzakt a kapcsolatuk, amikor a Nap a Kosban, a Hold pedig az Oroszlán jegyében tartózkodik. Kettőjük közül a Nap van emelt helyzetben, ezért hatására erősnek érzed magad, sőt általános közérzeted is átlag fölötti lesz. 25-én a Nap-Szaturnusz együttállás a biztonságra törekvést helyezi előtérbe. Jó, ha tudod, minden fényszög annyira egyénre szabott, hogy nehéz róluk általánosságban beszélni. A Szaturnusz-Plútó szextil (harmonizáló fényszög) segít neked rájönni arra, mely életterületen érdemes kezdened valamit, hogy eredményes legyél.
A lapok mondandója
A kelyhek udvari lapjai magas asztrális szintet képviselnek, ahol a lelkiség viszi a prímet. A képen látható király magabiztosan uralja trónját (önmagát), fegyelmezett és bizakodó. Öltözetének uralkodó színei az arany (glória, sok esetben a koronacsakra), valamint a kék (felső csakrák), amelyek fejlettséget jelentenek. Félig szemben félig jobbra fordulva ül, vagyis a jelenben él, de figyeli a jövő lehetőségeit is. Szintén Nap-szerű, mint a királyok általában, de a Halak jegyének megfeleltetése érzékennyé és szerethetővé teszi. A Halak jegye az út vége, ahonnan feljebb léphetsz, egy új ciklust indíthatsz, vagy akár képes lehetsz dimenziót is ugrani. Ez a király befelé figyel, önmagán belül méri szeretetét, és kisugározza mások felé is, ha segítségre van szükségük.
A keresztező kelyhek lovagja az érzelmek bajnoka, könnyen elboldogul a szeretet és a szerelem energiáival. Képes cselekedni, de sohasem siet, nyugodtan teszi a dolgát, igyekszik vágyait beteljesíteni. Ez a lap mindenkit inspirál, vagy arra, hogy jobban szeresse önmagát, vagy arra, hogy merje járni a szíve által kijelölt feladatokat. Idealizmusa nem okoz neki problémát, a földi racionalista megnyilvánulást nem tartja sokra. Neptunusz megfeleltetése teszi igazán érdekessé, képes lelke által mutatott útját félelem nélkül járni, megérzései megvédik a másokra oly jellemző bonyodalmaktól, szárnyaló képzelete teszi életét élvezetessé.
A hét jelszava a szeretet, a magabiztosság, amelyek az inspiráció bevonásával válnak teljessé!